György herceget édesapja kísérte iskolába az első napon

A 4 éves "kisherceg" a Thomas’s Battersea intézményben kezdte el tanulmányait az idén szeptemberben. Az első napon édesapja kísérte a nem teljesen vidám trónörököst az iskolába. Az iskola az angol oktatás legjobbja, ahol a tandíj évente 17 600 font. Jó tudni, ha valaki ide szeretné járatni csemetéjét. Akadtak szülők akik aggodalmukat fejezték ki a herceg jelenléte miatt. Attól tartanak, hogy a kisfiú felkelti a terroristák  figyelmét is. Sajnos lehet, hogy igazuk volt, mert a brit titkos szervezet elcsípett  egy ISIS beszélgetést mely a kis trónörökös meggyilkolásáról folyt. Egyelőre sem a Buckingham-palota, sem a Kensington-palota nem adott ki közleményt az ügyben, de az biztos, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy György herceg és családja biztonságban legyen.


Nemrég betört az iskolába egy nő, aki megszállott rajongója a királyi családnak és két alkalommal is sikerült bejutnia az intézménybe, hogy meglesse az ifjú trónörököst. A szülőknek úgy tűnik ezen túlmenően is sok gondot okoz a kisfiú, mert kiderült, hogy szívesen zsarnokoskodik a suliban. Megfenyegeti a gyerekeket és elveszi az uzsonnájukat.