Több mint 100 ISIS terroristával végzett ez a lány

Az iszlám állam,annyira fél ettől a lánytól, hogy 1 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére. Joanna Palani dán egyetemista lány, aki 23 évesen nagy dolgokat művelt. Mintegy 100 terroristát tett el láb alól, ezzel is gyengítve az ISIS-t. Joanna gyermekként kedvelte a fegyvereket és korán megtanulta használni őket. 2014-ben úgy érezte neki is tennie kell az iszlám állam ellen. Mivel Dániából nem szabad Szíriába kiutazni Irakon keresztül megszökött, amiért 3 hónapra börtönbe került. Nem adta fel és Szíriában a kurd pesmerga erők harcosaként állt csatasorba. Joanna a nőkért indította harcát, feladata volt a szex rabszolgák kimenekítése az ISIS karmai közül. Sok nőt



sikerült is megmentenie, de jó néhányan nem élték túl a hónapokon, éveken át tartó vegzálásokat.A terroristák hite szerint akit egy nő öl meg az a pokolra kerül. Legalább százan vannak ilyenek közöttük. Nem véletlen tehát, hogy világszerte keresik és hatalmas vérdíjat tűztek ki a fejére. Az Európában "alvó sejtek" is keresik, folyamatosan veszélyben van.