Érdekességek a japánok életéről

1. A japán gyerekek tanáraikkal együtt negyed órán keresztül maguk takarítják az iskoláikat. Ennek köszönhetően a fiatal generáció már vigyáz a tisztaságra és igényli is azt.

2. A kutyatartó japán polgároknak kötelező egy csomagot visznek magukkal, amibe beleteszik a kutya elejtett ürülékét.  A
higiéniának és a tisztaság a japán erkölcs része.

3. A takarítókat  „egészségmérnöknek” nevezik,  havi 1,3- 2,2 millió forint között keresnek és vizsgázniuk kell.

4. Japánnak egyáltalán nincs természetes erőforrása.  Évente több száz földrengésnek van kitéve, mégis a világ        második legnagyobb gazdasági hatalma.

5. Hiroshima mindössze 10 év alatt visszanyerte az atombombázás előtti gazdasági színvonalát.

6. Tilos telefont használni a vonatokon, éttermekben és bármilyen fedett helyiségben.

7. A diákok elsőtől hatodik osztályig etikáról és emberi kapcsolatokról tanulnak.

8. A japán az egyik leggazdagabb nép, mégsem alkalmaznak bejárónőt vagy takarítót.  A szülők és a gyermekek felelősek a háztartásért.

9. Az első három évfolyamon nincs vizsga az iskolákban. Az oktatásuk célja, hogy a gyerekek személyiségét fejlesszék és magukévá tegyék az alapvető szabályokat, nem pedig az, hogy az elméletet bemagolják, majd visszamondják.

10. Egy büfében csak annyit esznek, amennyi még nem veszik kárba.  Nem dobnak ki ételt, és nem pazarolják azt.

11. A vonatok átlagos késése Japánban 7 másodperc ÉVENTE.  Nagyra becsülik az emberek idejét és másodpercre pontosak.

12. A gyermekek az iskolában minden étkezés után megmossák a fogaikat.  Figyelnek az egészségre már a gyermekévekben is.

13. A tanulók fél óra alatt eszik meg ebédjüket, ezzel is biztosítva a lehető legjobb emésztést. Amikor erről kérdezték az embereket azt válaszolták: ezek a tanulók alkotják Japán jövőjét!

14. Míg Európában a gyermekek haját megnyírják, Japánban tizenöt éves korukig hagyják nőni a hajat.

15. Míg nálunk a kicsinyek sokáig pólyában vannak, kezüket is belerakva, a japániak születésük után kimonót kapnak, s kezük szabadon marad.16. Európában a házasfelek vagyona közös tulajdon, Japánban külön-külön vagyona van a házastársaknak. Az egyik fél még uzsorára is adhat kölcsönt a másiknak.
17. Nálunk a felnőtt asszonyok ölben hordozzák a kisdedeket, Japánban a hátukra kötve.
18. A japánok minden fogást egyszerre tálalnak fel.
19. Nálunk behűtik a bort, Japánban az év szinte bármelyik szakában ivás előtt felmelegítik.
20. Európában általában az asszonyok főzik meg az ételt, Japánban ellenben a férfiak. A gazdagok is szívesen főznek saját maguk.
21. Európában az asszonyok felállva fogadják a vendégeket, Japánban maradhatnak akár ülve is.
22. A gyász színe sok országban a fekete, Japánban a fehér.
23. A mi ruháink testre szabottak, a japánoké kényelmesen bővülnek.
24. Európában az asszonyok hamar megőszülnek, Japánban meg hatvan fölött sincs fehér hajszáluk, annyit kenik olajjal.